A Borókagyökér Egyesület által üzemeltetett Lépésház Pajtában!
Heit Lóri és zenekarának ötlete 2016 adventjében fogant, amikor régi muzsikus társak gondoltak egy merészet és nem csak megálmodták az öröm muzsikálás lehetőségeit, hanem ki is vitték azt a nagyvilág borgőzös népzenei porondjára.
“Zenekarunk életében gyermekkorunk óta fontos szerepet töltött be a népzene és a népdal. Sors alakította zenekar ez, ahol a baráti örömmuzsikálásokat követően fogalmazódott meg, hogy színpadra kellene vinni azt a számos élményt, élethangulatot, ami ott lapult évek óta tarisznyánk legalján. Koncertjeink során a magyar Kárpát-haza népzenei sokszínűségét mutatjuk be a pajzán népdaloktól a hallgatókon és frisseken át, a keresztény ünnepkörökhöz kapcsolódó egyházi és népies dalokig. Hisszük, hogy közönségünk velünk együtt éli meg a népzene üzenetét, amit a legtisztább szívvel igyekszünk átadni a kínálkozó színpadi alkalmakon.”
A zenekar tagjai:
Heit Lóránd - hegedű, ének
Bíró Imre - hegedű, terchegedű
Balogh Adrienn - ének
Gyönyörű Zsigmond - ének, köszöntők, rigmusok
Molnár Endre - harmonika
Kompár-Rőmer Judit - brácsák
ifj. Erményi Tamás - brácsák
Erményi Tamás - nagybőgő